Politikusok

Tabajdi Csaba

4

Életrajz

1952-ben született Kiskunfélegyházán. Nőtlen. 1974-ben Budapesten szerzett kitüntetéses közgazdász diplomát, majd 1984-ben a filozófiatudományok kandidátusi fokozatát. 1974 és 1981 között diplomataként dolgozott a Külügyminisztériumban, illetve a Moszkvai Magyar Nagykövetségen. 1983-89 között kül-, biztonság- és kisebbségpolitikai elemző, alosztályvezető, osztályvezető-helyettes az MSZMP KB Külügyi Osztályán. 1989-90-ben kisebbségekért felelős miniszterhelyettes a Minisztertanács Hivatalában. A magyarországi kisebbségi törvény első tervezete az ő irányításával született meg. 1994-98 között kisebbségekért felelős politikai államtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban, Horn Gyula közvetlen irányítása alatt. Államtitkárként felügyelete alá tartozott a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért és a határon túli magyarokért felelős két állami hivatal, a Határon Túli Magyarok Hivatala, és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal. 1990-2004-ig országgyűlési képviselő, tagja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének. 2002-2004 között a magyar delegáció vezetője, többek között az európai romák jogi helyzetéről szóló jelentés szerzője. 2003-2004-ben megfigyelő az Európai Parlamentben, 2004-től európai parlamenti képviselő, az MSZP EP delegáció vezetője. Főtagként dolgozik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságban, az Emberi Jogi Albizottságban. 2004 óta a Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup elnöke. Az MSZP Kül- és Nemzetpolitikai Tagozatának elnöke. 2008-tól a győri Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi tanára.

Honlap

Hivatalos honlap
Személyes honlap

Idézetei

A Fidesz politikájára jellemző folyamatos gyűlöletkeltés, a szélsőséges megnyilvánulásoktól való elhatárolódás hiánya okán nagymértékben ők is felelősek, hogy felbátorodtak a radikálisok, akik most éppen a melegellenes indulatokat vették elő


(2007.07.09)


Badarság, hogy a szexuális kisebbségek sértik a többség érdekeit, és az is balítélet, hogy a normától való különbözés kötelező normává válhat. Ez a balítélet vastagon benne van a politikai elitben és a közbeszédben is - Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti képviselője a IX. Meleg és Leszbikus Fesztivált megnyitóján a Művész Moziban, 2004.07.1-jén. Azt kívánom, hogy szabadon tudják vállalni életmódjukat, identitásukat, orientációjukat


(2004.07.01)