Politikusok
Szabóné Müller Timea

Honlap
Hivatalos honlapSzavazatai
Idézetei
Az MSZP támogatja az azonos nemű párok regisztrált élettársi kapcsolatát
(2007.07.06)
Akkor most a módosító javaslat, amikor azt mondja, és ugye itt több össze is függ egymással, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítők felvehessék egymás vezetéknevét, megtehetik a jelenlegi szabályozás szerint, csak menjenek be máskor, és mondják azt, hogy ők most, nem tudom én, azért mert ez a név tetszik nekik, erre szeretnék változtatni. És ne mondhassák meg, hogy ő azért szeretné megváltoztatni a vezetéknevét, mert hogy ő élettársi kapcsolatban él bárkivel. (...) Őszintén szólva természetesen az ember végiggondolja és az egyik célt a másik céllal mérlegre téve, nyilván logikus az, amit Ön mond, az én szívem mégis vérzik. Mert hogy az egésznek az a célja, hogy minden ember méltósággal élhesse az életét, és ez megint... Mégiscsak benne hagyunk egy olyan fajta részt, ahol hozzátesszük, hogy igen, megváltoztathatják, csak ne mondja azt, hogy ő azért, mert a bejegyzett élettársával élnek együtt. Tehát értem, az Alkotmánybíróságot nem értem, de én mindenképpen ezt a módosító indítványt támogatni fogom. (...) Várhatóan nem tömeges igények fognak felmerülni, úgyhogy ezek szerintem nem olyan költségek, amelyek hihetetlen módon megterhelnék az államot. Annak a lehetőségét elvenni, hogy mindenki a saját lakóhelyén köthessen bejegyzett élettársi kapcsolatot, szerintem aránytalanul korlátozó. Én mindenképpen azt fogom támogatni, hogy ne jelöljük ki, hanem igenis minden helyen, miután ez nem lényeges többletfeladat, erre a feladatra alkalmasak és képesek mindenfajta oktatás nélkül az önkormányzatoknál dolgozó emberek, hogy ne hozzunk ilyen fajta szűkítést, hanem mindenki ott köthessen bejegyzett élettársi kapcsolatot, ahol szeretne.
bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény módosító javaslatainak emberi jogi bizossági vitája (2009.03.19)
2007 decemberében [a hasonló élettársi törvény elfogadásakor] és ma is az motiválja a baloldali képviselőket, hogy emelt fővel, jogbiztonságban élhesse minden ember a magánéletét.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény általános vitája (2009.03.10)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges















