Politikusok

Szabó Vilmos

15

Életrajz

1952. július 17-én születtet Sarudon, Heves megyében. Nős, három gyermeke van. Iskolai tanulmányait Sarudon és Debrecenben végezte. 1975-ben a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-német szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1976 és 1989 között tanárként és politikusként dolgozott. 1990-1994 között önkormányzati képviselő volt Budapest XI. kerületi Önkormányzatában. 1994 és 1998 között Budapest Fővárosi Közgyűlésének képviselője volt, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban országgyűlési képviselőnek választották. 2002-2006 között a Miniszterelnöki Hivatalban politikai államtitkári posztot töltött be. 2006-2009 április között az Országgyűlés Külügyi és Határontúli Magyarok Bizottságának alelnöke volt. 2009. áprilisában a Külügyminisztérium államtitkárának nevezték ki. A Magyar Szocialista Párt alapító tagja, Budapest XI. kerületi szervezetének elnöke.

Honlap

Hivatalos honlap

Szavazatai

Értékelés Indítvány Szavazat
módosító javaslat a T/8847. sz. törvényjavaslathoz Igen
módosító javaslat a T/8847. sz. törvényjavaslathoz Nem
módosító javaslat a T/8847. sz. törvényjavaslathoz Nem
módosító javaslat a T/8847. sz. törvényjavaslathoz Nem
módosító javaslat a T/8847. sz. törvényjavaslathoz Nem
a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról Igen
módosító javaslat a T/6218. sz. törvényjavaslathoz Nem
módosító javaslat a T/6217. sz. törvényjavaslathoz Nem
módosító javaslat a T/6217. sz. törvényjavaslathoz Nem
módosító javaslat a T/6218. sz. törvényjavaslathoz Nem
egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról Igen
az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról Igen
a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról Igen
módosító javaslat a T/4411. sz. törvényjavaslathoz Igen
a bejegyzett élettársi kapcsolatról Igen
a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról Igen
a menedékjogról Igen
módosító javaslat a T/1093. sz. törvényjavaslathoz Igen
a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról Igen
módosító javaslat a T/1093. sz. törvényjavaslathoz Igen
egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról Igen
módosító javaslat a T/18093. sz. törvényjavaslathoz Igen
módosító javaslat a T/18093. sz. törvényjavaslathoz Igen
módosító javaslat a T/18093. sz. törvényjavaslathoz Nem
egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról Igen
a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosításáról Igen
módosító javaslat a T/5585. sz. törvényjavaslathoz Nem
módosító javaslat a T/5585. sz. törvényjavaslathoz Nem
az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról Igen