Politikusok
Pinczés Bálint

9
|
Életrajz
1976 július 28-án születtem Budapesten. Egy egyéves amerikai tartózkodáson kívül itt végeztem iskoláimat. Filozófus diplomát az ELTE-n, angol-francia szakfordítói, majd tolmácsdiplomát a Strasbourgi Marc Bloch Egyetem magyarországi képzésén szereztem. Az önkéntes munkával érettségi után, a BME Zöld Körben kezdtem ismerkedni. Később dolgoztam Franciaországban idős embereket gondozó egyesületnél, táboroztam gyerekekkel, vezettem zöld szervezetet, fordítottam cikkeket és koordináltam az Európai Társadalmi Fórum magyar tolmácsainak munkáját Párizsban, Londonban és Athénban. Az LMP-ben kezdettől fogva a nemzetközi kapcsolattartást segítem. A rendszerváltás eufóriáját kiskamaszként éltem meg. 1989-ben voltam nyolcadikos. Történelemtanárunk a hivatalos tankönyv helyett az Állatfarmból adott leckét, október 23-án pedig – még nem volt nemzeti ünnep – a Kossuth téren tartott órát: meghallgattuk, amint Szűrös Mátyás kikiáltja a Köztársaságot. Mire nagykorú lettem és szavazhattam, a kezdeti lelkesedés helyett bizalomvesztést és keserű indulatot tapasztaltam magam körül, és azt, hogy a „kisebbik rossz” passzív elfogadása egyszerre őrli fel a jókedvünket és a méltóságunkat. Az LMP munkájához azért csatlakoztam, hogy ezután ne így legyen. Az Európai Parlamenti szerepvállalásban páratlan lehetőséget látok arra, hogy az Unió eszközeit okosan használva öntudatosan és felelősen alakítsuk a kisebbségi és többségi magyarok sorsát az országhatár mindkét oldalán, és határozottan cselekedjünk a földi élet és az emberi civilizáció védelmében, ha még nem játszottunk el minden esélyt.














