Politikusok
Kovács Béla

7
|
Életrajz
Budapesten születtem 1960-ban, feleségem filológus, osztrák állampolgár. Az I. István Közgazdasági Szakközépiskola elvégzése után Tokióban politológia, 1986-ban Moszkvában pedig nemzetközi közgazdász diplomát szereztem. Három – japán, angol, orosz – felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezem, illetve társalgási szintem beszélem a lengyel nyelvet.
1988-tól 2003-ig nemzetközi kereskedelmi cégeknél dolgoztam vezető beosztásban Japánban és Oroszországban. 2003-ban a „Gaszisz” Orosz Állami Akadémia jogtudományi karán végeztem befektetési szakjogászként.
2005 decembere óta a Jobbik Magyarországért Mozgalom Külügyi Bizottságának elnöke, 2006 júliusától alapítóként a párt angyalföldi szervezetének elnöke, illetve 2008 októberétől fővárosi Jobbik-alelnökként is dolgozom a hazámért, Magyarország szebb jövőjéért.













