Politikusok
Hasznos Miklós

10
|
Életrajz
Dr. Hasznos Miklós 1931. május 27-én született Pécsett, értelmiségi családban. Gimnáziumi tanulmányait a Pius jezsuita főgimnáziumban végezte. 1947-48-ban részt vett az ún. Mindszenthy-féle diáktüntetéseken, majd szervezte az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozásokat. Emiatt kizárták az ország összes közép- és felsőfokú tanintézetéből. Munkahelyet sem kapott, ezért mint munkakerülőt internálták. Komlón először szénbányában, majd később a kőbányában dolgoztatták.
1951 őszén újabb ifjúsági összeesküvés címén indult ellene büntetőeljárás, de vádemelésre azért nem került sor, mert 1952 februárjában katonai behívóval kényszermunkára vitték. 28 hónapig végzett nehéz fizikai munkát; többek között a taszári, sármelléki, szentkirályszabadjai repülőterek építésén dolgozott. Napi 12 óra betonozás, éjszaka pedig vagonkirakás.
1956-ban munkástanácstag Komlón. Hamis termelési jelentéseket gyártott, hogy a munkásszállókon rekedt emberek munkabérhez jussanak. A mecseki harcok során többször adott információt az egyik parancsnoknak, a hősi halált halt Málics Ottónak, aki iskolatársa és cserkész csapattársa volt.
A forradalom leverése után többször vették közbiztonsági őrizetbe március 15-e és október 23-a előtt. Annak érdekében, hogy megszabaduljon a helyi szervek állandó zaklatásától, 1960-ban Budapestre költözött, ahol sokáig nem tudott senkihez bejelentkezni, ezért nem volt lakcíme, nem tudták kézbesíteni a „meghívókat”, kartonját kivették a megfigyelésre kijelöltek közül; azt hitték, hogy disszidált. Budapesten gépkocsivezetőként dolgozott és mint fizikai munkás került a ’60-as évek elején az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre, ahol jog- és államtudományból doktorált.
Az új gazdasági mechanizmus idején, 1969-ben létrehozta az első termelőszövetkezeti vállalatot, ahol nem volt párt és szakszervezet sem, és eredményesen dolgoztak. Innen később állami vállalatok jogtanácsosaként dolgozott.
1988-ban csatlakozott az MDF-hez, mert az volt az első elismert ellenzéki szervezet, majd 1989-ben részt vett a Kereszténydemokrata Néppárt megszervezésében. Tagja lett a pártvezetésnek mint a párt főügyésze és az első választásnál a kampányfőnöke. Pest megyei képviselőként jutott a parlamentbe 1990-ben, majd 1994-ben is. A Parlamentben többször felszólalt és módosító javaslatot is beterjesztett a kommunizmus áldozatainak tisztes kárpótlása és rehabilitálása érdekében.
Jelenleg nyugdíjas és a MUSZ 51-56 (Rákosi munkaszolgálata) elnöke, valamint a Szabad Magyar Újságírók Szövetségének tiszteletbeli alelnöke, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökségi tanácsadója.
Honlap
Hivatalos honlapSzavazatai
| Értékelés | Indítvány | Szavazat |
|---|---|---|
![]() |
a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérol szóló 1959.évi IV. tv. módosításáról | Nem |














