Témák:

gyermekvállalás

Morvai Krisztina a leszbikus szülőkről

És ami még ebben az oviban fantasztikus volt: a lányom Grace nevű barátnője egyszercsak fölugrott az asztalra, és büszkén kijelentette a csoportnak: „nekem két mamám van!". Kérdőn néztem az óvónénire, aki azt mondta: „mi szeretjük a másságot”. Grace mamái történetesen leszbikusok voltak, tehát őt valóban két anya nevelte. Erre viszont az én lányom nem tudott mit lépni, és olyan féltékeny lett, hogy ő is felugrott az asztalra, ahol azt mondta: „nekem pedig három anyukám van, kettőt otthagytam Budapesten, azért találkoztok csak eggyel.” Ez az óvoda, az álmom.

Alkalom: 
felszólalás a Perspektívák egy tágrazárt társadalomban c. konferencián
Szerző: 
Dátum: 
2000.05.12

módosító javaslat a T/8847. sz. törvényjavaslathoz

A törvényjavaslat szerint a bejegyzett élettárs köteles eltartani párja közös háztartásban nevelkedő gyermekét. A módosító javaslat megszüntette volna ezt a kötelezettséget, arra hivatkozva, hogy ez bátorítja az azonos nemű párok gyermekvállalását.
Típus: 
módosító javaslat
Benyújtás dátuma: 
2009.03.10
Iromány száma: 
T/8847/3

módosító javaslat a T/4411. sz. törvényjavaslathoz

A bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság közti legfontosabb különbség, hogy a bejegyzett élettársak nem fogadhatnak közösen örökbe, ill. nem fogadhatják örökbe partnerük gyermekét. Ez a módosító javaslat megszüntette volna ezt a különbséget, és a bejegyzett élettársak is a házastársakhoz hasonlóan fogadhattak volna örökbe. Mivel a javaslat nem kapott elég támogatást a bizottságban, az Országgyűlés nem is szavazott róla.

Típus: 
módosító javaslat
Benyújtás dátuma: 
2007.11.28
Iromány száma: 
T/4411/9

egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról

A törvény elfogadása előtt mesterséges megtermékenyítésben csak különnemű házas- vagy élettársak vehettek részt. A törvény megteremtette annak a lehetőségét, hogy egyedülálló meddő vagy koruknál fogva hamarosan meddővé váló nők is részt vegyenek mesterséges megtermékenyítésben. Ez a lehetőség a Kormány által benyújtott törvényjavaslatban még nem szerepelt, az képviselői módosító indítvány révén került bele a törvénybe.
Típus: 
törvényjavaslat
Benyújtás dátuma: 
2005.11.04
Iromány száma: 
T/18093
Jogszabály száma: 
2005. évi CLXXXI. törvény

módosító javaslat a T/18093. sz. törvényjavaslathoz

Ez a módosító javaslat teremtette meg annak lehetőségét, hogy külföldi állampolgárságú egyedülálló nők is részt vehessenek mesterséges megtermékenyítésben.

Típus: 
módosító javaslat
Benyújtás dátuma: 
2005.12.16
Iromány száma: 
T/18093/62

módosító javaslat a T/18093. sz. törvényjavaslathoz

A Kormány által benyújtott törvényjavaslat csak a petesejt-adományozás szabályait kívánta könnyíteni, ám e módosító javaslat a mesterséges megtermékenyítésre jogosultak körét is bővíteni szándékozott, hogy meddő vagy koruk folytán hamarosan meddővé váló egyedülálló nők is részt vehessenek mesterséges megtermékenyítésben. Az Országgyűlés végül egy másik, hasonló tartalmú módosító javaslatot fogadott el.

Típus: 
módosító javaslat
Benyújtás dátuma: 
2005.11.22
Iromány száma: 
T/18093/8
Tartalom átvétel